A kőbányai Gesztenye Óvodában jártunk

A kőbányai Gesztenye Óvodában jártunk. A program végén alig akarták otthagyni a mentőautónkat. Reméljük, még találkozunk!

Tisztelt OMSZ – Kispest Mentőállomás!
Gyereknap alkalmából, 2018. május 28-án nagy meglepetéssel készültünk a gyerekeknek. Több hetes szervezés, előkészület után sikerült összehangolni, hogy egyszerre vonult ki hozzánk a rendőrség, a tűzoltóság, és a mentősök. Az idén első alkalommal lehettek jelen Önök, a Kőbányai Gesztenye óvodában ilyen eseményen.
Nagyon nagy köszönetet mondunk a mentősöknek, név szerint: Manaszier Zoltánnak, Sztahó Szilárdnak, és Fáró Ádámnak. Mindhárman agyon kedvesek, segítőkészek voltak. Nagy türelemmel válaszoltak a gyerekek által feltett kérdésekre, szinte minden kisgyerek tátott szájjal hallgatta őket.
Megmutatták kívülről és belülről is a mentőautót, és annak felszerelését is. A gyerekek számára érthetően elmagyarázták, hogy melyik eszközzel mit szoktak csinálni, mire szolgál. Minden kisgyerek beülhetett a mentőautóba, sőt még a „hordszéket” is kipróbálhatták.
Köszönjük szépen, hogy megjelenésükkel felejthetetlenné tették a gyerekeknek ezt a napot. Még most is sokszor azt játsszák, hogy ők mentősök. Rengeteg rajzot készítettek az elmúlt napokban. Ezekből egy kis „csokorra valót” hozzáfűztünk a fotókhoz is.
Szívből reméljük, hogy találkozunk még a jövőben, és meghívásunkat (akár már jövőre is) szívesen fogadják. A visszaérkező jelzések alapján nagy sikere volt az Önök megjelenésének.
Munkájukhoz ezúton is további sok sikert, erőt, egészséget kívánunk!
Köszönjük a Gesztenye ovisai, és dolgozói nevében is!

#omsz70 #mentők

Leave a Comment

%d bloggers like this: